GLOBUS nyelviskolai adminisztrációs rendszer átvétele és befejezése

GLOBUS nyelviskolai adminisztrációs rendszer átvétele és befejezése

A GLOBUS vállalati nyelviskola cégeknek szervez nyelvoktatást, és a teljes működését egyetlen rendszer viszi: az ajánlattól az igényfelmérőkön és a digitális naplón át a havi számlázásig. A háttér meglepően összetett, hiszen a tanárok megbízással dolgoznak, a vállalati oktatás áfája cégenként más, és a tanári kifizetés a naplóból zárt hónapokra épül.

Ezt a működést egy 25 éves, elavult rendszer szolgálta ki. Egy új rendszer már félkészen állt, de egy korábbi fejlesztőcég nem tudta befejezni, mert nem értette meg pontosan a GLOBUS igényeit. A félkész rendszer így nagyjából egy éve állt egy helyben.

A LogiNet átvette a projektet. Először életszerű példákon át megértettük a nyelviskola működését, majd három forrásból gyúrtunk össze egyetlen, közös adatbázisú rendszert: a félkész részt befejeztük, a régi funkciókat átemeltük, a hiányzókat pedig közösen specifikálva kifejlesztettük. A végeredmény három felület: a belső admin a backoffice munkájára, a tanáradmin a naplózásra és elszámolásra, a diákadmin pedig az órák visszaigazolására.

A refaktort nagyrészt AI assisted fejlesztés gyorsította, a becslés szerint a kézi munka háromszor annyi ideig tartott volna. A stacket Laravel backendre és Blade + Livewire frontendre modernizáltuk. A rendszer fél év alatt jutott el a tesztelésig. Az élesítést 2026 őszére tervezik, és az ügyfél már a következő fázisra készül. A két korábbi rendszer helyén így egyetlen, egységes, modern rendszer áll.