Rengeteg kiaknázatlan lehetőség az e-kereskedelemben

Számos digitális fejlesztést megcélzó támogatás lesz elérhető a KKV számára

Zajlik a hazai kkv-k informatikai képességeinek fejlesztését célzó Modern Vállalkozások Program (MVP) következő szakaszának előkészítése. A LogiNet készen áll arra, hogy jövőbeli partnereit támogassa az online kereskedelemhez kapcsolódó web- és mobil alkalmazások területén.

Három millió hazai online vásárló, töretlen fogyasztói bizalom az e-kereskedelem felé, számtalan, egyelőre kiaknázatlan lehetőség: a 2018-as Infotér Konferenciához kapcsolódó rendezvényen az MVP jövője mellett a már több mint 500 milliárdos bevételt generáló hazai online kereskedelem folyamatos fejlődéséről és meghatározó trendjeiről is hallhattak a résztvevők.

Modern Vállalkozások Program (MVP) egy 2015-ben indult infokommunikációs szemléletformáló program, amelynek fő célja a vidéki kis- és középvállalkozások digitális átalakulásának segítése, ezáltal versenyképességük javítása. Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a program eddigi eredményeit és jövőjét bemutató előadásában elmondta: jelenleg zajlik a sikerrel futó MVP harmadik szakaszának előkészítése, amely 2021. március 31-én zárulna le.


A hazai vállalatok digitalizáció terén jócskán elmaradnak az uniós átlagtól

Óriási lehetőségeket tartogat a hazai vállalkozások számára a digitális kereskedelembe történő belépés, ugyanakkor az adatok egyelőre azt mutatják, hogy viszonylag kevesen élnek ezzel az lehetőséggel, holott a digitalizációra nyitott cégek számára számos támogatási forma rendelkezésre áll. Markovszky György előadásában hangsúlyozta, hogy bár évek óta terjed a digitalizáció, a robbanásszerű fejlődés igazából még előttünk van. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott, hogy ha 3-5 év múlva visszatekintünk a jelenre, nem ismerünk majd magunkra.

A konferencián elhangzott az is: hiába jók a mutatóink az infrastruktúra területén, a vállalatok digitalizációjában még jócskán elmaradunk az uniós átlagtól. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az online kiskereskedelemben töretlen a fejlődés, a magyar fogyasztók bíznak az online vásárlásban, a szabályozási környezet megfelelő, erre alapozva lehet tovább erősíteni a digitális kereskedelmet.


Három millió aktív online vásárlót kell kiszolgálni

Az új fogyasztói generáció – amelynek jelentős része még az iskolapadban ül – már szinte teljesen mobiltelefonon, a digitális világban szervezi az életét. Koleszár Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezető IKT-tanácsadója számos érdekes adatot mutatott be: már három millió magyar tekinthető aktív online vásárlónak és gyorsan nő a rutinos internetes vevők száma. A meghatározó trendek között Koleszár Péter kiemelte a közösségi médiát, illetve a kiterjesztett valóság technológia megjelenését, amely új szintre emelheti a vásárlási élményt.

Cégünk meghatározó tapasztalattal rendelkezik az online kereskedelemhez kapcsolódó tervezés, fejlesztés és integráció, valamint a vállalati szintű mobil, portál és webalkalmazások területén. A LogiNet több mint hatvan kiváló szakemberből álló csapata készen áll arra, hogy új partnereink igényeire a lehető legjobb megoldást találja meg, így is elősegítve a hazai vállalkozások digitális megújulását és fejlődését.

Forrás: IT Business

Rengeteg kiaknázatlan lehetőség az e-kereskedelemben
Nézd meg, milyen támogatások érhetőek el vállalkozásod számára!
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.