Global Legal Hackathon - A LogiNet mentorának szemszögéből

A LogiNet is támogatta a világ legnagyobb jogi hackathonját

A Global Legal Hackathon budapesti fordulóját – amelynek házigazdája a Wolters Kluwer volt – a LogiNet Systems Kft. szakmai mentorként segítette. Mentorunk beszámolója az eseményről a Jogászvilág.hu-n olvasható.


Globális jogi hacker maraton

Az esemény célja, hogy évről évre megtalálja a LegalTech, azaz a jogi technológiák piacára lépő új és innovatív ötleteket. A hackathon során a csapatok 54 óra alatt dolgoznak ki egy jogi-technológiai megoldást, majd a működő prototípust prezentálják a szakmai zsűrinek. A hazai forduló házigazdája – a tavalyi évhez hasonlóan – a Wolters Kluwer volt, a versenyt rendkívül inspiráló környezetben, a Millenáris Startup Campuson rendezték meg.

LogiNet informatikai fejlesztő cég az idei évben is szakmai mentorként támogatta a rendezvényt. A vállalat profi mentora többek között a termékfejlesztéshez, a projektmenedzsmenthez és üzleti terv készítéséhez kapcsolódó témakörökben támogatta a versenyzőket. A cég a jogászokból, programozókból és közgazdászokból álló teamek munkáját hasznos gyakorlati eszközök (Trello tábla, inVision, wireframe tervező eszközök, screen capture szoftverek stb.) bemutatásával is segítette.


A LogiNet mentorának szemszögéből

budapesti versenyen kilenc csapat vett részt: a hackathon első, pénteki napja közös ötleteléssel telt. Szombat késő délutánra a résztvevők már pontosan látták, hogy ötletüket mennyire dolgozzák ki, mely részeit emelik ki a pitchben, milyen prezentációs forma és prototípus illik leginkább tervükhöz. A versenyzők folyamatosan dolgoztak demo szoftvereiken, tervezték és validálták képernyőképeiket, valamint egyeztettek a felmerülő kihívásokról. A vasárnapi nap a prezentációk jegyében telt: a teamek finomították előadásaikat, tesztelték, hogy beférnek-e az ötperces időkeretbe. A helyszín ezen a napon is jól vizsgázott: a tárgyalók nyugodt körülményeket biztosítottak az elmélyült munkához.

A szervezők sorsolással döntöttek a prezentációk sorrendjéről, amelyeket egy négy fős szakmai zsűri értékelt. Ezután további öt percben kérdezte a csapatokat a pitchekben nem érintett részekről vagy az értékelőkben felmerültekről. A zsűri tagjai nem voltak könnyű helyzetben: másfél órán át értékelték a csapatok legal-tech megoldásait és termékeit, munkájukhoz az értékelés végén a szakmai mentorok is csatlakoztak, akik a különdíjasok körét határozták meg.

A LogiNet a szakmai mentorálás mellett a győztes csapat és egy általa kiválasztott különdíjas számára egy-egy, két órás szakmai-technológiai tanácsadást is felajánlott. A budapesti Hachathon győztesének munkája a QuickPact egy olyan szerződéses platform, mely automatizáltan, személyre szabhatóan oldja meg a szerződéskötéseket. A PHOR csapat ötletét a New York-i globális döntőn is bemutathatja. A LogiNet Különdíját a Ready Set Law csapat nyerte el: ötletük a VRIST, amely egyszerre stimulálja a joghallgatók versenyszellemét, gyakorlatorientált pályakezdőket képez, és segíti az ügyvédi irodák és a joghallgatók együttműködését is.

Forrás: Jogászvilág

Global Legal Hackathon - A LogiNet mentorának szemszögéből
Mentorunk beszámolója a Jogászvilág.hu-n
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.