

2008-03-10
A hazai internethasználók összetétele fontos információtartalommal bír. Hiszen nem mindegy, hogy kiket érhetünk el a médiumon keresztül, és milyen internetszokásokkal állunk szembe. Főbb szempont a felhasználók demográfiai adatainak ismerete, a lokalitásuk és céljaik az interneten, a web használat rendszeressége. Ennek tisztába rakása sokat segít abban, milyen csoportokat különböztethetünk meg a felhasználók között és milyen további következtetéseket, szűkítési feltételeket lehet levonni a kutatási eredményekből.
Elsőként korcsoportokra bontva megnézhetjük, hogy az adott korosztálynak hány százaléka használja az internetet. Ennél a kutatási eredménynél a csoport már internetet használt tagjairól van szó. A kimutatás egyértelmű eredménye, hogy mindegyik csoportban növekedett az internetezők aránya, 2005 -höz képest. A növekedésnek a nagysága leginkább a 16-34 évesek között figyelhető meg. Itt könnyebben terjed az internet, az új generáció számítógép tudása, és a gyors adaptációs készség miatt. A 45 évesnél idősebbek, számítógépes ismereteinek hiánya, és az alacsony szükségességi érzet, megnehezíti az internet terjedését e csoportoknál, azért a lassú növekedés állandónak mondható. Nagy vonalakban, a 16-34 évesek és tulajdonképpen a 34-44 évesek az internetes társadalom mozgatórugója, igaz a 45 év feletti internethasználók aránya, a technikai háttér elsajátítása után és megismerve az internet előnyeit könnyen megbarátkoznak a használatával, így bizonyos hatásokra ugrásszerűen megnőhet. Internethasználók aránya korcsoporton belül (KSH,2006).
Az eloszlást igazolják a részletesebb társadalmi-demográfiai csoportokra bontás. Az iskolai végzettség, a munka jellege és társadalmi megoszlások szerint nagyobb eltérések figyelhetők meg. A valamilyen felsőfokú végzettséggel rendelkezők között igen magas a userek száma, viszont a növekedés inkább ott jelentős, ahol eddig alacsony volt az internethasználó. Kisebb-nagyobb növekedés azért mindegyik csoportnál van a 2005-ös évhez képest. A szellemi munkát végzők kontra fizikai munkát végzők közötti használati eltérés majd 50%, ami rámutat arra, hogy a fizikai munkát végzők, mivel nem munkájuk része az internethasználata, önállóan sajátítják el a kellő tudást, amivel a legtöbben a nyugdíjasok is próbálkoznak. Konklúzióként levonható,hogy a nyugdíjasok és munkanélküliek mondhatók inaktívnak internethasználat szempontjából, a diákok, fiatalok, vállalkozók, alkalmazottak telítődése állandó növekedést mutat, a hosszú távú telítődést, a generációváltás hozza meg.
A környezet
Az internethasználat közben körülvett környezet hatással van az internetfogyasztására is. Mikor valaki úgy dönt, szeretné használni, a rajta töltött idő és a hajlandóság nagyban eltérhet az egyes helyek, környezeti elemek között. A kimutatásból egyértelműen kiderült, hogy a legtöbben otthonról neteznek, és a leghosszabb időt is itt töltik el a hálón a userek. A 2005-ös adatokhoz viszonyítva visszaesett a munkahelyi internetezések száma, ez betudható annak, hogy az internet mint szórakoztatás és öncélú felhasználás nem megengedett a munkahelyeken. Tehát a személyes internethasználatunk az otthon színtere lett, ahol zavarmentesen, nagyobb időt szánunk a szörfözésre. Az egyéb helyszínek, mint például az internetkávézók és internetelérést biztosító közterületek visszaesése nem számottevő, de az egyre olcsóbb internetszolgáltatás terjedése előbb, utóbb háttérbe szorítja. A magyarországi internethasználók csatlakozási pontjainak aránya (KSH,2006).
Ma még az internetet leginkább információ szerzés céljából használják a legtöbben és kommunikálásra, gondoljunk itt a microsoft msn szolgáltatására vagy az internetes telefonálásra, mint például a skype vagy az email küldésre. Üzletileg már maga az információ közlés szempontjából sem rossz ötlet kitenni weblapunkat az hálóra, mert az elősegíti offline értékesítést, de az igazi többletet az elektronikus kereskedelem hozza meg, hiszen direkt módon növeli a bevételeinket. E céllal internetezők tábora igen kicsi idehaz, az internetezők mindössze 10%-a vásárolt már valamilyen terméket a neten. A legtöbb internetes vásárló azonban igen is elégedett volt az elektronikusan beszerzett áruval, és elmondható hogy rövid időn belül újra vásárolt. 2006 első negyedévében, a teljes 16–74 éves korú lakosságnak 5%-a vásárolt terméket vagy szolgáltatást a világhálón. A legnagyobb sikere itthon az utazások, szállások foglalása volt, a kutatás szerint, amit az internetes vásárlók közel 40%-a már rendelt az interneten. Ezt követi a filmek ,zenék (24,6%), az oktatási anyagok, könyvek, magazinok (24,5%) és az élelmiszerek, élet rendelés (23,3%). Az elektronikus kereskedelem iránya mindenképpen a fejlődés, és sok érv szól mellette mind a fogyasztó, mind a terméket/szolgáltatást kínáló aspektusából. Igaz az amerikai össz kereskedelem 17%-os (eMarketer,2006) elektronikus úton történő arányától, Európa még jócskán le van maradva. Magyarországon az eurostat 2007-es felmérése szerint a vállalkozások éves bevételeinek átlagosan 2,4%-a folyt be elektronikus úton történő kereskedelemből és európai 25re nézve is csak 4,3%. Ennek oka hazánkban a vásárlóerő hiányának, az alacsony bizalmi szintnek, és a vásárlói szokásoknak tudható be. Azonban az új innovatív modellek, és a kreatív megvalósítás meglepően sikeressé tehetnek minket az e-piacon.

Források: Központi Statisztikai Hivatal (A magyarországi háztartások infokommunikációs (IKT)eszközellátottsága és az egyéni használat jellemzői, 2006; www.emarketer.com; http://epp.eurostat.ec.europa.eu .
Jelentkezzen a Start Üzleti Weboldal kipróbálására!
Kompakt Üzleti Weboldal csomagunkhoz most legújabb fejlesztésünket bevezető feltételekkel kínáljuk.
Webshop megoldásunk:
Webaudit hatékonyság felmérő szolgáltatásunkra most:
Prémium Üzemeltetés:
eCommerce és Technológia:
LogiNet Tudástár Üzletembereknek »

Induló vállalkozása már 14 napon belül hatékony online kommunikációt folytathat. Start csomagunk költségérzékeny mikro és kisvállalkozásoknak nyújt megoldást internetes jelenlétükhöz.

Ha mikro- vagy kisvállalkozása internetes üzletét szeretné magasabb fokozatba kapcsolni, támogassa értékesítői és ügyfélszolgálata munkáját még hatékonyabb eszközökkel.

Saját fejlesztésű webshop egyedi megoldásokkal, olyan vállalkozások részére, akik már felismerték az online vásárlás dinamikus növekedését, és az online értékesítés üzleti előnyeit.

Intranet, Extranet. Profi vállalati portál megoldások a legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalatoknak, akik az online kommunikációt belső, zárt hálozatokra használnák.
Átadtuk eddig legnapgyobb e-kereskedelmi fejlesztésünket, a Vodafone Magyarország új webshopját. A fejlesztés során sok kihívásnak kellett megfelelnünk, amelyek a nagyvállalati környezetből, és a telekommunkációs szolgáltatások értékesítésének specialitásaiból adódtak.
Tripont fotós webáruházÁtadtuk a Tripont Kft. professzionális fotó webáruházat. A tripont.hu kínálatátában fotós állványok, fotóstáskák, stúdióvaku, világítás és természetesen a legprofibb digitális dslr és középformátumú gépek is megtalálhatók. A webáruház sok egyedi funkcióval rendelkezik: termékajánlások, csomagok, just-in-time SAP interfész.
Az év honlapja díj!Büszkék vagyunk arra, hogy az International Business School weboldala 2010-ben év honlapja díjat nyert! A megtisztelő díjat egy igazi csapatmunka hozta meg, amelyet a H-Artdirectors grafikus és az IBS szakembereivel közösen végeztünk.
Marc Shoes Kft.Átadtuk a Marc Shoes honlapját! Magyarország egyik legismertebb cipőmárkáját megjelentetni a weben - komoly presztízs és nagyon szép feladat.
Eco-UrneElkészült a Eco-Urne webshop, amely egy új termékkel készül betörni a nemzetközi temetkezési piacra!
Angyalok ErdejeAz Angyalok Erdeje jótékonysági kezdeményezés weboldalt átadtuk!
International Business SchoolA International Business School weboldala elkészült! Megtisztelő volt együtt dolgozni ezen a remek projekten, melynek eredménye egy igazi fiatalos, nemzetközi portál lett!
Gondtalanul.huA Gondtalanul.hu weboldal elkészült. Nagy feladat volt elkészítenmi ezt az innovatív webes szolgáltatást! A rendszer rengeteg fejlett funkciót nyújt: elektronikus számlázás, online fizetés, határidős licit rendszer, előfizetések kezelése...
Amco Kft SEOA Amco Kft. weboldalának optimalizálását végezzük! A csomagológépeket és csomagolóanyagokat forgalmazó cég oldalán jelenleg linképítést és on-site optimalizálást végzünk. Ha érdekli a csomagolástechnika, látogassa meg az oldalt!
Vitálmarket webáruházA Vitálmarket webáruház a tesztüzemből éles üzembe lépett! Nézze meg Ön is legújabb webáruház referenciánkat.
Vitálmarket webáruházA Vitálmarket webáruház tesztüzembe lépett! A rendszer éles indulása 2 hét múlva várható.
Tripont.hu webshopA Tripont professzionális fotó áruházat hamarosan átadjuk. A tripont.hu jelenleg is az egyik legrégebbi, legjobb fotótechnikai webáruház, ahol állványok, fotóstáskák, stúdióvaku, világítás és természetesen a legprofibb digitális gépek is megtalálhatók.
Keresőoptimalizálás sikerek!Az ajto-ablak-kapu.hu nyílászáró webáruház a nyílászárók kulcsszóra és a nyílászáró kulcsszóra is első a google kereső találatai közt.
Webshopengine.huElkészítettük a LogiNet Webshop honlapját, ahol saját webshop motorunkról és fejlesztési szolgáltatásunkról tudhat meg mindent az érdeklődő. Az oldal a WebshopEngine.hu címen érhető el.
EnergiaOnline.hu hírportálÁtadtuk az Energia Kontakt Egyesület hírportálját. Az oldal megjelenési felületet nyújt az energiapolitikában érintett szakmai, politikai, civil és gazdasági szereplőknek. A portál a EnergiaOnline.hu címen érhető el.
Hotex.hu fejlesztésÚj, funkciókban gazdag b2b jellegű webshopot és portált fejlesztünk a Hotex Service Kft-nek. A rendszer várhatóan október 6-án indul élesben.
Quickdrink.hu webáruházElkeztdük fejleszteni a quickdrink.hu oldalt, amely magas minőségű alkoholos és alkoholmentes italok forgalmazásával foglalkozik. QuickDrink.hu.
Schladming.hu optimalizálásBefejeztük a Schladming.hu oldal optimalizálását, jelenleg a folyamatosan javuló helyezések monitorozását végezzük.
KeresőoptimalizálásA Sassz Kft. nyílászáró webáruházának optimalizálása hamarosan a végéhez ér! A Joomla Virtuemart alapú rendszert átalakítottuk a szükséges mértékben és jelenleg linképítést folytatunk.
Robindesign.hu - fejlesztjükElkezdtük fejleszteni a Robin Design Stúdió új honlapját, amely a sokrétű portfóliót egy új szinten mutatja be.
Új LogiNet arculatA LogiNet arculata hamarosan megváltozik: logó, honlap, kiadványok. Érdemes lesz visszajárni!
Brodit.hu - átadtukVisszatérő ügyfelünknek átadtuk a Brodit.hu webshopot, amelyben a design, fejlesztési és keresőoptimalizálási munkákat is mi végeztük!
Balatoniszallo.hu - átadtukA Person Marketing Ügynökséggel közösen átadtuk a BalatoniSzálló.hu weboldalt. Foglaljon szállást online!